A múlt héten olvastam el Bernhard Schlink: A felolvasó c. regényét. Mivel nagyon tetszett és az érzelmeken és tragédián túl egy érdekes filozófiai problémával is foglalkozik, kíváncsi lettem a filmváltozatra is. Meg is néztem videón. Kétségtelenül nagyon jó film, de elsősorban az érzelmekre helyezi a súlypontot, az érdekes apa-fiú kapcsolat kimarad belőle (pl. a fiatal Berg-nek be kellett jelentkeznie apjához, ha beszélni szeretett volna vele és időpontot kapott tőle). Ezzel lényegében kiiktatták azt a lényeges filozófiai, viselkedési problémát, hogy szabad-e egy emberen segíteni akarata ellenére? Az apa és a fiú úgy döntenek, hogy nem, így - noha megtehette volna a tárgyalás során az egyetemista Berg, hogy elmondja: Hanna írástudatlan, így nem írhatta ő a 300 ember halálát okozó tűzesetről a jelentést - Hannát életfogytiglanra ítélték. Ezzel a tudattal kellett leélnie az életét, amit a világirodalom műveinek több száz kazettára való felolvasásával és Hannának a börtönbe való küldésével próbált meg levezekelni.
Szerény véleményem szerint a hallgatás azért, mert Hanna eltitkolta írástudatlanságát, ami különben is egy hülyeség, mert a Siemensnél, az SS-nél, vagy villamoskalauzként sem vették volna fel így, hiszen ha máskor nem, a fizetés felvételekor kiderült volna, hogy nem tud írni.
Ha nem segítenénk valakinek akarata ellenére, akkor az öngyilkost sem lenne szabad a kötélről levágni, vagy gyomormosásra vinni.
A regény és a film tartalma hasonlít, de nem azonos.
