Most már nem mondhatom el, mint tavaly, hogy minden változatlan. Az idén jelentősen kevesebben voltunk, noha a szakszervezetek vonulásánál ez még nem látszott, szerintem kb. 4-5 ezer ember lehetett a Városligeti fasorban.
A liget nagy területén persze eloszlottunk. A többség, mint máskor is, elsősorban evett, ivott, a színpadoknál szórakozott, a gyerekek meg játszottak a kis vidámparkban. A kevesebb embernek keresik az okait, de szerintem nem a választási vereség, hanem a rossz idővel való riogatás a magyarázat. Két agyament félkommunista szervezettel is találkoztam a "baloldali" szerveződések között. az egyik a Munkáspárt, a másik a Népi Front. Mindkettő EU ellenes. Ajánlom figyelmükbe a Story 4 tévé Hír24 híradóját így sok kérdésükre választ kapnak. Nagyon jó a Brian életéből való rész, ugyanis itt is 7-8 szervezetecske hirdette az igét, úgy mint anno a filmben a rómaiak ellen.