Én már rádióműsorban is hallottam, az interneten is találkoztam azzal a feltételezéssel, hogy érvénytelen a leadott szavazat, ha a két egymást keresztező vonal kilóg a karikából.
Vettem a fáradságot és megnéztem a 2013. évi XXXVI. törvényt a választási eljárásról. Ebben a következő szerepel:
86. A szavazás módja
186. § (1) Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szereplő jelöltre, listára lehet.
(2) Érvényesen szavazni a jelölt neve melletti, illetve lista neve feletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet.
Na, ha szigorúan vesszük, akkor igazuk van a terjesztőknek, mert világosan le van írva, hogy a körbe kell a vonalakat húzni. Én háromszor voltam szavazatszámláló bizottságban, de mindig a bizottság tagjaira volt bízva annak eldöntése, hogy a szavazó akarata egyértelműen megállapítható-e. Ahhoz igen magasfokú rosszindulat kell, hogy egy milliméterre a körből kilógó X-et húzó nagyi szavazatát érvénytelenítsék.
Ehhez hozzátenném, hogy a különböző pártok választási plakátjain egytől-egyig kilógnak az X-ek: