Nekem közöm sincs a dohányzáshoz, a dohányboltokhoz, de az előzetes tájékoztatásokban sokszor elhangzott, hogy a nap 24 órájában az utcáról megközelíthető helyen kell lennie, tehát bevásárlóközpont sétálóutcájában nem nyitható ilyen üzlet.
Utánanéztem a dolognak és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. honlapján található tájékoztató 9-10. oldalán is szerepel, hogy:
"Nem minősülhet azonban elkülönült önálló üzlethelyiségnek
- egy olyan bevásárló-központbeli üzlethelyiség, amely csak a bevásárlóközpont bejáratain át megközelíthető „sétáló” utcájáról érhető el, ha a bevásárlóközpont ezen sétáló utcája a bevásárlóközpont rendes nyitvatartási idején kívül (ideértve pl. az ünnepnapokat is) a vásárlók elől el van zárva, vagy a látogatók elől bármikor elzárható,
- nem korlátozásmentes a megközelíthetőség akkor sem, ha a dohánybolt be-
járata kapualjból közelíthető meg és a kapu nem állandóan nyitott."
Ennek ellenére az Óbudai Auchan-ban a kapun belül, a sétálóutcán, vegytisztító, falatozó stb. mellett az egyik üzlethelyiségen már ott a felirat:
"Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik."
Hiába, kivételek mindig voltak és lesznek, csak összeköttetés kell hozzá a NER-ben.
Nemzeti Dohánybolt és az Auchan
2013.06.18. 14:22 | svejk | Szólj hozzá!
Címkék: auchan nemzeti dohánybolt
A bejegyzés trackback címe:
https://svejk.blog.hu/api/trackback/id/tr695367308
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.