Majdnem megnéztük a Thália Színházban Szörényi-Bródy tíz évvel ezelőtt írt darabját, a Veled, Uram! című, rockoperának nevezett, a színlap szerint shakespeare-i királydrámákhoz hasonlítható művét.
Azért írtam, hogy "majdnem megnéztük", mert a szünetben hazamentünk. Ez volt életemben a harmadik ilyen negatív színházi élmény (a Bertalan napi vásár és a Kétfejű fenevad volt a másik kettő). A Veled, Uram! -nak annyi köze volt a rockhoz és Shakespeare-hez, mint nekem az agysebészethez. A zenében csak az volt jó, amikor Szörényi saját magától "lopott" az István, a királyból. A szöveg is gyengécske. Csendben jókat derültem, mikor István Kölcsey Himnuszából idézett, sőt, néhány taktus el is hangzott belőle. Már István is a balsorssal foglalkozott. Az se semmi, amikor azt énekelte, hogy "uram, mit vétettem", noha ekkor már régen túl volt idegen csapatok segítségével rokonának, Koppánynak legyőzésén , Gyula felnégyelésén, Tonuzoba élve eltemetésén és Vazul megvakításán, az ország kereszténységnek ellenálló egyharmadának kiirtásán.
Díszlet úgyszólván nem volt, csupa vetítés és fényjáték, így az egész első rész sötétben játszódott. A magyar közönség rendkívül udvarias a színészekhez, mert ha gyengén és röviden, de megtapsolták őket egy-egy dal után.
Ps.: Rossinit kellett volna követni, aki 36 évesen visszavonult a zeneszerzéstől.
