Mivel nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz vezetői sajátjuknak érzik a nyolc londoni aranyérmet, a Klubrádió úgy döntött, hogy megkérdezi a hallgatóit és feltette az alábbi kérdést telefonos szavazásra:
"Ön szerint az, hogy milyen kormány van hatalmon, befolyásolja-e az olimpiai szereplést?"
A kérdésre csak igennel, vagy nemmel lehetett válaszolni, noha a helyes válasz az, hogy igen is, meg nem is. Egy diktatórikus állam igen nagy mértékben járulhat hozzá a sikerekhez, hiszen hosszú időre tervezhet, így a bentlakásos sportiskolákkal, növekedési hormonokkal, testi fenyítéssel, doppinggal, távlati jutalmak ígéretével, külföldi utazásokkal nagymértékben növelheti a siker esélyét. Elég csak az NDK-s atlétákra, úszókra, a román tornászokra, kínai úszókra, kubai sportolókra gondolni (a szovjeteket már meg sem említem, noha mindig ők nyerték a nemzetek nemhivatalos pontversenyét). Egy demokráciában ez lehetetlen, mert az ellenzék, a civilek, a választópolgárok kontrollja alatt állnak, náluk csak egyes csapatok, orvosok, egyének élhetnek meg nem engedett eszközökkel és meg is teszik, mert egyre nagyobb pénzek forognak a sportban, vagyis nagy üzlet.
Én nem csodálom a jelenlegi kormány diadalittas megnyilvánulásait, de emlékeztetném őket, hogy Rákosi elvtárs uralma idején 1952-ben Helsinkiben 16, 1956-ban Melbourne-ben 9, a Kádár rendszerben 1964-ben Tokióban. 1968-ban Mexikóvárosban 10, 1988-ban Szöulban 11, majd 1992-ben Barcelonában, már az Antall kormány idején, de még a szocializmusban nevelkedett sportolók 11 aranyérmet szereztek.
Hozzáteszem még, hogy 2000-ben Sydney-ben az Orbán-kormány és 2004-ben Athénben a Gyurcsány-kormány alatt is 8 aranyérem született.
Éljenek érmes sportolóink és azok is, akiknek a junior atlétikai VB-re a saját pénzükön kellett Barcelonába utazni néhány hete, mert a "sportszerető" kormány a látványsportokat támogatja, amikben viszont egyhamar semmilyen sikert sem fogunk elérni.
London, olimpia, aranyérmek és a politika
2012.08.12. 15:33 | svejk | Szólj hozzá!
Címkék: politika sport london klubrádió aranyérmek
A bejegyzés trackback címe:
https://svejk.blog.hu/api/trackback/id/tr274708408
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.