Svejk impressziói II.

Reggelizni jön a kacsamama a gyerekeivel a Millenáris tavára:

A médiában mást sem hallani, mint az álláskeresők panaszait. Én még emlékszem, hogy az Antall kormány idején azt javasolta Schamschula György a bezárt bányák dolgozóinak, hogy tanuljanak nyelveket, ami persze nem segített volna a vájárokon. Ma meg színészek, újságírók, művészek és egyéb művelt, nyelveket beszélő értelmiségiek panaszkodnak, támogatókat keresnek, közben eszükbe sem jut, hogy tán nincs elég igény rájuk és ideje lenne pályát változtatni. Példát vehetnének az amerikaiakról, akik életükben átlagban ötféle munkát végeznek és többször is változtatnak lakhelyet egy jobb munkalehetőség miatt.

Szeretem az amerikai vígjátékokat, sorozatokat. Néhány példa ezekből:

A Ne bízz a ribiben c. sorozatban egy kávézó pincére a Stanfordon végzett.
A Két pasi meg egy kicsi pizzafutára elmeséli, hogy két éve elvégezte az egyetemet, jó állást kapott, megnősült, majd a cég tönkrement, a felesége elhagyta és most pizzafutárként keresi kenyerét, amíg nem talál jobbat.
Az élet csajos oldalában a börtönbe került milliárdos földönfutóvá lett lánya pincér lett egy gyorsétteremben, de tele van ötletekkel, hogy hogyan lehetne újra sikeres. Persze a próbálkozások zöme kudarc, de nem adja fel.

Magyarországon is előfordul ilyen, hiszen félmillióan külföldön próbálnak szerencsét, de ők nem sírnak és koldulnak.

Nemcsak az 1-es villamos, a felcsúti stadion és a többi refletorfényben lévő beruházás van elszúrva. A nemrég felújított, "korszerűsített", murvával felszórt, azfaltozott Városmajorban fotóztam ezt a kacsaúsztatót eső után:

Hozzá kell tennem, hogy ahol meghagyták a természetnek a feladatot a víz elnyelésére, azaz ahol gyep, föld, bokrok vannak, ott nem találni ilyen nagy egybefüggő vízfelületetet (különben ez a helyzet a Millenáris murvázott sétaútjain is). A többi "szakemberhez" hasonlóan a kertépítők sem állnak a csúcson.

Nagy Bandó András írt egy történetet amely mintha csak kizárólag nálunk történhetett volna 

Ebből Szirmai Márton rendezett vagy nyolc éve egy jó kis 7-8 perces filmet.

Úgy látszik, egyikük sem olvasta Douglas Adams-ot. Ő régebben írta meg ugyanezt a történetet, de abban szó sem volt magyarokról, sőt, egyedülállóan az angolokra találta jellemzőnek az esetet, de szalontüdő helyett a keksz a főszereplő:

Douglas Adams: Keksz

"Ez az egész tényleg megtörtént egy valós személlyel, és ez a valós személy én vagyok. Épp a pályaudvarra mentem.
Ez 1976 áprilisában volt Cambridge-ben, Angliában. Kicsit korán érkeztem. Rosszul tudtam a vonat indulását.
Vettem magamnak egy újságot, hogy megfejtsem a keresztrejtvényét, meg egy kávét és egy csomag kekszet.
Odamentem, és leültem egy asztalhoz. Azt akarom, hogy elképzeljék a helyszínt. Nagyon fontos, hogy maguk előtt legyen a kép. Itt az asztal, az újság, a csésze kávé, a csomag keksz. Egy fickó ül velem szemben. Teljesen
átlagos kinézetű, öltönyben, aktatáskával. Nem úgy tűnt, mintha valami különös dologra készülne. A következőt csinálta: hirtelen előrehajolt, felvette a csomag kekszet, kinyitotta, kivett egyet és megette.

Na most, azt kell mondjam, ez az a dolog, amit az angolok nagyon rosszul kezelnek. Semmi sincs a hátterünkben, neveltetésünkben, oktatásunkban, ami megtanítana bennünket, hogyan bánjunk azzal, aki fényes nappal az orrunk elől ellopja a kekszünket. Tudják, mi történne, ha ez Los Angeles belvárosában történt volna? Villámgyors tűzharc kerekedne, helikopterek érkeznének, a CNN, tudják... De végül, azt tettem, amit minden rámenős angol tett volna: nem vettem róla tudomást. Az újságba mélyedtem, kortyintottam egyet a kávémból, próbáltam egy megfejtést kitalálni a lapban, semmi mást nem tudtam csinálni, és azon gondolkodtam: "Mit fogok csinálni?"

Végül azt gondoltam, "Nincs más hátra, meg kell tennem", és nagyon erősen próbáltam nem észrevenni a tényt, hogy a csomag rejtélyes módon már nyitva van. Kivettem magamnak egy kekszet. Gondoltam: "Ezzel lefegyvereztelek!" De nem, mert néhány pillanat múlva megintcsak ugyanazt csinálta. Vett még egy kekszet. Miután az első alkalommal nem szóltam, másodszorra valahogy még körülményesebbnek tűnt előhozakodni a témával. "Ne haragudjon, nem tehetek róla, de észrevettem, hogy..." Úgy éreztem, ez nem igazán működik.

Így mentünk végig az egész csomagon. Amikor azt mondom, hogy az egész csomagon, mindössze körülbelül nyolc darabra gondolok, de nekem egy egész életnek tűnt. Ő vett egyet, én is vettem egyet, ő vett egyet, én is vettem egyet. Végül, amikor befejeztük, ő felállt és elsétált. Illetve előbb jelentőségteljes pillantást váltottunk, aztán ment el, én meg megkönnyebbülten felsóhajtottam és kényelmesen hátradőltem.

Néhány pillanat múlva beérkezett a vonat, úgyhogy felhajtottam a maradék kávémat, felálltam, felvettem az újságot, és az újság alatt ott volt a kekszem. Az a fantasztikus ebben a történetben, hogy valahol Angliában az utóbbi negyedszázadban élt egy tökéletesen átlagos fickó pontosan ugyanezzel a történettel, csak ő nem ismeri a csattanót."

Mindenkire rábízom, hogy döntse el, ki lopott kitől? Minden esetre mindegyik változat kitűnő.

Láttam a tévében az új litván fejlesztésű, mindössze 6,5 kg tömegű elektromos segédmotort, a Rubbee-t.

Az tűnt fel, hogy a fejlesztők szerint eredeti ötlet a dörzskerékhajtás alkalmazása kerékpárnál. Idézem:

"A Rubbee egyedülálló abban, ahogyan az energiát közvetlenül a bicikli gumijára viszi át. Nem használunk láncot, hajtóművet, fogaskereket vagy váltót – mondja a litván feltaláló."

Nos, ez nem igaz, hiszen a '60-as években nálunk is kapható volt a Dongó segédmotor.

Igaz, az előbbi pillanatok alatt felszerelhető, míg a Dongó benzinmotoros volt és nehezebben lehetett üzembehelyezni, de a dörzskerékhajtás általánosan ismert gépészeti megoldás, a kerékpárdinamó is így működik, tehát tévedtek a litvánok (vagy a fordító), hogy új a hajtás ötlete.
Tévedés ne essék, én is a Rubbee-t választanám, persze ha nem esne az eső, nem lenne az út vizes, mert akkor mehetnék a mosásba. Ha a Bubi ilyen lenne, talán használnám is, mert Budán a kis emelkedőkön is alig lehet feltekerni a Bubi bringával. A Margit körút alig emelkedik a Széll Kálmán tér felé, de láttam, hogy egy fiatal pár csak a nyeregből kiállva tudta hajtani ezt a szörnyet.