Elindult a régen beharangozott sportcsatorna a királyi TV kavalkádban. Én most láttam először, amikor a Hungaroringről közvetítették a Forma 1 időmérőjét. A stáb úgy-ahogy a régi, a közvetítés elfogadható, de a nagyothallóknak (?) szóló feliratok többi nézőnek teljesen…
Szomorú, de úgy látszik, hogy a vadkacsák szaporodási kedve is csökken, vagy a környezet (szennyezett levegő, víz stb.) változott meg. A Millenáris parkban (volt Ganz) 2011-ben még nyolc kiskacsa volt egy pártól, 2013-ban már két családtól összesen tizenegy, tegnap pedig már…
Egyszerűen már nem tudom, hogy kinek higgyek a „menekültek” ügyében. Eddig egész Európában csak Orbán beszélt a modern népvándorlásról, de már két cikket is olvastam, hogy a Közel-keletről érkezőket az Al-Kaida és az ISIS finanszírozza, persze kiegészülve a hasonlóan…
Az immáron ötödik Terminátor látványban messze túlszárnyalja elődeit. A történet még zavarosabb lesz, amikor idősebben találkoznak fiatalabb szüleikkel, vagy saját magukkal. Persze nem szabad agyalni, mert olyanokra nem derül fény, hogy egy totális atomháború után honnan lesz a…