Voltunk a Vígszínházban megnézni A Mester és Margaritát. Nem néztük végig, mert az volt a véleményünk, hogy erre a darabra nagyon illik a néhai neves kritikus, Molnár Gál Péter idézete: "megindító előadás, a nézők már a szünetben megindulnak haza". Több embert is láttam a ruhatárban.
Másfél óra ebből bőségesen elég volt. Nem olvastam Bulgakov művét, de most majd sort kerítek erre is, mert feltételezem, hogy nem egészen hasonlít a darab a regényre. Először is szerintem ez nem színdarab, mert ugyan sokan vannak a színpadon, de nem egymással beszélnek, hanem mindenki mondja a magáét. Ráadásul nem véletlenül vannak sokan diliházban, amelynek igazgatója (Tahi Tóth László) mondja meg egyedül az igazat. A többiek istenben nem hisznek, de az ördögnek igen, az ördög (Lukács Sándor) meg össze-vissza beszél, ugyanis ha ő létezik, akkor isten nem mindenható, ráadásul érvel isten létezése mellett, öt bizonyítékot is említ, noha amihez ennyi kell, az már nem is lehet igaz (próbálják meg a Pitagorasz-tételt ötféleképpen bizonyítani). Szerintem a darab zavaros, bár lehet, hogy a második felvonás magyarázattal szolgál, de akkor is utazással együtt két és fél órát elloptak az életemből.
