Olvastam egy cikket, amely felkeltette az érdeklődésemet: "A MegaCloud most 512 Gbájt (!) területet biztosít ingyenesen az online backup elkészítéséhez. A regisztráció után Windows vagy OS X rendszerekre készült segédprogrammal állíthatjuk be a mentés paramétereit és azt, hogy melyek azok a könyvtárak, amelyeknek a másolatát a távolban szeretnénk őrizni. A számítógépen a háttérben folyamatosan futó backup alkalmazás azonnal automatikusan menti, ha megváltozik egy állomány, és harminc napra visszamenőleg a verziókat is elérjük."
Ez igen! Úgyis betelt a 320 GB-os külső merevlemezem, így a szokásos havi backup-ot már nem tudtam végigcsinálni. Az ingyen tárhely mégis olcsóbb, mint egy új tároló.
Az tudtam, hogy egy ilyen mentés lassú lesz, de hogy ennyire, azt nem. Szépen regisztráltam. letöltöttem a szükséges szoftvert, kijelöltem a mentendő könyvtárakat (sajnos, egész meghajtót nem lehet menteni) és a feltöltés megindult. Ezután utánaszámoltam, hogy mikorra lesz készen a feladat? Nos, az én internetkapcsolatom megfelel a 2010-es átlagnak, azaz 3 Mb/s a feltöltési sebesség. Ezzel optimális körülmények között óránként 1,32 GB adatot lehetne feltölteni, tehát 388 óra alatt lenne tele a limitem. A tény viszont az, hogy kb. 10 órai munka után kb. 1,6 GB-ot sikerült mentenem, igaz, hogy közben dolgoztam, interneteztem, persze lassabban, mint korábban.
A tanulság az, hogy egyelőre csak az használja a felhőt, akinek baromi gyors a feltöltési sebessége és a számítógépe, van 360 €-ja egy évre, hogy FTP-vel LAN-on tölthessen fel, vagy nagyon kevés mentendő cucca van, esetleg csak azt akarja, hogy a zenéit okostelefonon is meghallgathassa, képeit megmutathassa külön tárhely nélkül. A válasz tehát ez a címben szereplő kérdésre.
Nekem egyelőre az általam elképzelt feladatra alkalmatlan, winchestert kell vennem.
Mentsünk-e felhőbe?
2012.02.02. 14:01 | svejk | Szólj hozzá!
Címkék: felhő computer megacloud mentés felhőbe
A bejegyzés trackback címe:
https://svejk.blog.hu/api/trackback/id/tr194050899
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.