Tegnap megnéztem Johann Strauss egyik legnépszerűbb vígoperáját a Budapesti Operettszínházban. Az Egy éj Velencében története a régi francia vígjátékokra hasonlít, ahol mindent összekevernek, mindenki más, mint aminek mondja magát. A zene, a szereplők, táncosok, ének- és zenekar kitűnőek, de a flipperjáték velencei díszlet és a golyójelmezek nem nyerték el a tetszésemet.
