Tegnap puszta mazochizmusból elolvastam Magyarország alkotmányának/alaptörvényének tervezetét. Mivel ma reggel azt hallottam a rádióban, hogy ezen már csak stiláris módosításokat terveznek (ráfér), úgy gondoltam, hogy én is teszek egy észrevételt (lehetne többet is, de a 28 oldal véleményezése túl hosszú lenne, miként maga a tervezet is az). Összefoglalva ez egy XVIII.-XIX. századi alkotmány lehetne, de a mai elvárásoknak nem felel meg, túl régies, ósdi, dohos. A törvényi részletekkel nem is foglalkozom, de szerintem a NEHI/NENYI teljesen felesleges. Az "ISTEN ÁLDD MEG A MAGYART" cím a Himnusz-ból kiragadva parancs vagy felszólítás, így helytelen, mert felkiáltójel kellene a végére. Ráadásul a tízparancsolatból a második így szól: "Isten nevét hiába ne vedd!" Csodálom, hogy himnuszunkon a keresztény egyházak még nem akadtak ki, ugyanis elég nagy illetlenség egy mindenhatót - aki legalább százmilliárd galaxist, galaxisonként kétszázmilliárd csillagot és megszámlálhatatlan bolygót alkotott, amelyekből egyetlen a miénk 7 milliárd emberrel és ebből mindössze csak 10-12 millió a magyar - felszólítani (kérni, könyörögni kellene), hogy minket áldjon meg. Tiszteletlenség. Olyan ez, mintha azt mondanánk a főnökünknek, hogy "Főnök! Adj fizetésemelést!". (Lehet, hogy az államalapítás óta eltelt ezer évben talán éppen udvariatlanságunk, beképzeltségünk miatt tépett minket a balsors.)
A 21. századhoz illő és elegendő lett volna szerény véleményem szerint annyi, hogy alkotmányunk az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának figyelembevételével, annak szellemében és betartásával készült. Slussz.
Végül két idézet:
"A demokrácia egyik nagy hibája az, hogy a nép a közös szavazattal olyan közös vezért választ magának, aki mindannyiunkat közösen taszít az előre megjósolható apátiába." (Charles Bukowski)
"Nincs nagyobb dögvész egy államban, mint a vallási buzgalom erkölcsösség nélkül." (Jeremy Bentham)
Ps.: Ma, 2011.03.26-án olvastam ezt a cikket.