Érdekes, hogy minden szakmában előfordulnak hibák, de nem egyformán ítéljük meg azokat. Hofi Géza mondta egykor, hogy "a selejtet a kőműves habarccsal, a cukrász habbal, az orvos meg földdel takarja el".
Foglalkozás körében elkövetett különösen nagy kárt, gondatlan veszélyeztetést, vagy halált okozó hibákért elítéltek már gépkocsivezetőket, mérnököket, orvosokat, munkavezetőket, tehát úgyszólván minden szakma képviselőjét. Persze, nem véletlenül írtam, hogy "úgyszólván". Még sohasem hallottam ugyanis, hogy eljárást indítottak volna egy ügyész, vagy bíró ellen, mert hosszú börtönre, esetleg halálra ítéltek valakit ártatlanul. Az utólagosan megítélt kártérítéseket sem nekik kellett kifizetni. Szeretném egyszer azt hallani legalább, hogy a tévesen ítélkező bírót leváltották és 10 évre eltiltották a munkájától, netán elvennék a diplomáját, kifizettették volna az általa okozott nem vagyoni kár bizonyos hányadát stb.



A történetben persze nem szabad következetességet keresni, mint ahogyan a többi fantasztikus filmben sem, de gyorsan túl kell lépni a fizikai, biológiai és logikai bukfenceken. Egyszerűen élvezni kell a látványt. Szerintem a hitelesség érzetét az operatőri munka is rontja, ugyanis az emberi szem a hátteret is élesnek látja, vagy legalábbis észrevehetetlenül rövid idő alatt vált fókuszt. Itt nagyon sok jelenetben csak az előtér éles.