Megnéztük a Madáchban az Agyeldobás-t. A cím minden esetre találó. Akinek nem sikerül már az előadás kezdése előtt eldobnia az agyát, az később már nem fog nevetni. A három szereplős darab nagy siker volt, vastapssal a végén, de a nézők bizonyára nem olvasták P.G. Wodehouse kacagtató, könnyű, de tanulságos regényeit és nem látták a '90-es években a nagysikerű Majd a komornyik c. rövid, egyetlen évados tévésorozatot Hugh Laurie és Stephen Fry főszereplésével. Ezekhez képest Szente Vajk rendezése egy humortalan blődli.
Nem értem, hogy színigazgatók és rendezők miért gondolják, hogy a klasszikusokat és sikerdarabokat át kell dolgozni, hogy kiderüljön mekkora művészek ők. Úgy látszik, hogy nincsenek jó szerzők a 21. században, mert minden színház repertoárja tele van az átdolgozott klasszikusokkal (Shakespeare, Schiller, Csehov stb.), de a felújítások is gyakoriak (Hair, Mamma Mia, Agyeldobás, Furcsa pár, Nyomorultak, Anna Karenina, Pisti a vérzivatarban, A lepkegyűjtő és sorolhatnám napestig).
