Nem tudom, hogy mi történt 1974 után a egyetemeken, de egyáltalán nem értem a Schmitt doktorija és Gyurcsány szakdolgozata miatti cirkuszt. Nem a két embert akarom szembeállítani, hanem a kritikán aluli elbírálási módszerekről van véleményem.
Maradjunk a tényeknél. Csak kettőt emelnék ki. Schmitt Pál a doktoriját benyújtotta és egy hónap múlva megkapta a szüleinek ígért címet. Gyurcsány diplomájának ugyanaz a személy volt a konzulense és bírálója. Pusztán ez a két vitathatatlan dolog megkérdőjelezi mindkettő hitelességét és értékét, minden józan ésszel szembemegy.
Hogy miért említettem 1974-et? Nos én egy évvel korábban kezdtem írni főiskolai szakdolgozatomat és ebben az évben védtem meg. Röviden összefoglalva az esemény egy műszaki főiskolán történt, ahol előbb egy oldalon be kellett nyújtanom a választott feladati témát. Miután ezt elfogadták, kijelöltek egy konzulenst, aki a BKV-nál volt főosztályvezető mérnök. Kötelező volt legalább három konzultáció, minimum két hónapos intervallumokban. Ezeken a konzulens megnézte az előrehaladást (számítógép nem lévén, az egészet kézzel írtam), megtette kifogásait, melyeket ki kellett javítanom. A szakdolgozat elkészülése után aláírta azt és benyújtottam a főiskolának. Ezután ők kijelöltek egy szintén szakértő külső opponenst, aki a Munkavédelmi Kutatóintézetben dolgozott, műszaki doktor volt.
Elbírálás után megkaptam az opponens írásos véleményét. Ennek birtokában készültem fel a védésre, megy egy öttagú bizottság előtt történt, akik kérdéseket tettek fel munkámmal kapcsolatban (jól válaszoltam, a védés sikeres volt).
Nos nem lehet csodálkozni azon, hogy ilyen tapasztalatok birtokában a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar 1984-es és a Testnevelési Főiskola 1992-es elbírálási tevékenységét a nullával egyenlőnek tartom. Lehet, hogy minden humán szakon ilyen laza gyakorlat uralkodott(-ik)?
Ja! És nekem megvan a 38 évvel ezelőtt készített szakdolgozatom másolata, mert én készítettem, így büszke vagyok rá.
