Felhívott egy közvéleménykutató azzal a kérdéssel, hogy "Magyarországon jó, vagy rossz irányban mennek-e a dolgok"?
Nem tudom, hogy ilyen hülye kérdést ki fogalmazott meg, ezért letettem a telefont. Szerény véleményem szerint ebben az országban több, mint ezer éve rossz irányba megyünk. Tömeggyilkossággal kezdődött, sorozatos vereségekkel, török, osztrák, német, orosz megszállással, közben szétdarabolással folytatódott. Midegyik megszállónak voltak hívei. Mindíg idegenek voltunk környezetünkben, állandóan panaszkodunk és csak szelíd megvetést, vagy utálatot váltunk ki szomszédainkból, nyaltuk a nagyhatalmak hátsó felét, most meg minden tettünkkel igyekszünk kiiratkozni Európából. Gondoljunk csak bele, Trianonnál az osztrákok sokkal többet veszítettek, mégsem sírnak, míg mi olyasmit szeretnénk (Nagy-Magyarország) visszaállítani, ami tulajdonképpen szuverén államként nem is létezett. Az emberek alkotják az országot, a politikusok csak ronthatnak rajta. Ha mi állandóan csak kapni akarunk, az nem vezet sehová. Nem egy ország földrajzi mérete adja a tekintélyt. Lásd: Svájc (van több is). Én meg rosszul érzem magam a kereskedelmi TV-k híradásain, a gyilkosságokon, rablásokon, uborkalopás elleni védekezésen árammal, a düledező nyomortanyákon, a koszos, kutyaszaros városokon. Jó lenne, ha valaki meggyőzne az ellenkezőjéről és mondana történelmünkből olyan korszakokat (nem pillanatokat, mint 1686, 1848, 1867, 1956, vagy 1989), amikor a többségnek hosszú ideig úgy tűnt, hogy jó irányba mennek a dolgok.
Különben a közvéleménykutatás eredménye itt olvasható.
