Én azért nem mentem eddig tüntetni, mert nem a sajtótörvény a leglényegesebb probléma. Ennél sokkal fontosabb, amit az alkotmánnyal, a kettős állampolgársággal és az egész demokratikus berendezkedés lebontásával csinál a kormány. Ráadásul én is eltúlzottnak tartom a magyar média méreteit (elég, ha arra gondolunk, hogy a két nagy kereskedelmi tévén szinte ugyanaz megy, legyen szó a hiradásokról, tehetségfelmérő műsorokról, vagy régi filmekről). A nyomtatott sajtó is túlméretezett az ország lakosságához mérten, nem beszélve a helyi médiumokról.
SZVSZ a gyárak, bányák bezárásáért annak idején senki sem tüntetett, a nyugdíjkorhatár emeléséért sem, noha a franciáknál egy hónapra leállt az élet két év nyugdíjkorhatár emelés miatt.
Az viszont sajnos igaz, hogy a külföldi kritikák ránk is vonatkoznak, ugyanis nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szavazók ezeket az embereket választották meg (minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel). Akik nem szavaztak rájuk, azok voltak sokkal kevesebben. Ráadásul, ha a Jobbik szavazatait is hozzászámoljuk a Fidesz-KDNP-hez, akkor országunk lakosságának túlnyomó többsége nem akar demokráciát (hiszen ismerhették Orbánt), tehát jogos, ha a külföldi bírálatok Magyarországnak is szólnak, nemcsak egyes személyeknek. Lásd: erre az ősemberre is Ungarn van írva: