Számlavezető bankomtól (legalábbis bemutatkozása szerint) felhívott egy hölgy telefonon. Udvariasan megkérdezte, hogy alkalmas-e nekem az időpont, beszélhetünk-e? Igenlő válaszomra közölte, hogy néhány azonosító, ellenőrző adatot fog kérni tőlem. Mondtam neki, hogy ez így nem működik, mert én viszont nem tudom, hogy ő kicsoda és honnan telefonál. Legalább árulja el, hogy milyen ügyben keres. Azt mondta, hogy a banki titoktartás szellemében ezt csak nekem mondhatja el, ha meggyőződött róla, hogy én vagyok én. Erre azt mondtam, hogy akkor küldjenek levelet, vagy hívjanak meg a bankba, mert én egy ismeretlen telefonálónak nem fogom közölni adataimat. Kialakult a patthelyzet, elbúcsúztunk és letettük a kagylót.
Ezt a pofátlanul bunkó módszert nemcsak az én bankom alkalmazza, hanem már másoktól is hallottam. Az esetek többségében reklámtelefonokról van szó, hiszen ha nagyon fontos lenne, akkor ők sem telefonon intéznék az ügyet.
Régi bankom az OTP volt. Becsületére váljon, hogy húsz év alatt egyszer sem zaklatott ajánlataival, fel sem hívtak, rengeteg ATM-jük, fiókjuk van, de ennek az az ára, hogy szemérmetlenül alacsony kamatot fizetnek a betétekre és magasak a felszámított költségek. A telefonálgatás a kisebbeknél divat. Az ERSTE továbbment egy lépéssel, mert telebankjában az ügyfélnek osztályoznia kell a hívás után a bankhivatalnok tevékenységét. Ez azért is nonszensz, mert a dolgozókat a bank válogatja meg, az ügyfélnek általában a banki szolgáltatásokkal van problémája, nem a szegény alkalmazottakkal.
